83 / 100 SEO pontszám
kiropraktika kutyusai

Johnny

Kálbori Zsolt kiropraktőr

Szerző: Kálbori Zsolt

Avagy bemutatom a rendelőnk oszlopos tagját

Johnny története a középső kislányom, Emma szülinapján kezdődött. Akkor családostól beültünk az autóba, hogy kiskutyát keressünk. 

Az Illatos úti menhelyen várt minket egy cuki kis jelölt, de ő már pár éves volt akkor és mi kölyök kutyát akartunk. A következő menhelyen is csak idősebb volt, ráadásul nem is tűnt nagyon gyerekbarátnak. Így jutottunk el a Rex menhelyhez. 

Ott örömmel fogadtak bennünket, és bemutattak egy 9 kölyökből álló almot, amelyből már néhányat lefoglaltak ugyan, de szerencsére nem mindet!

Így lett a miénk ő, akinek akkor még csak számjele volt: D alom 5-ös. Végül a Johnny név mellett döntöttünk, ami mindenkinek tetszettAz örökbefogadás gyorsan ment, másnap márt el is hozhattuk, mindenki nagy örömére. 

Johnny-kánk hamar beilleszkedett a családba, hál’ Istennek nem rágcsált nagyon szét semmi fontosabbat a lakásban; de a szobatisztaságán sokáig kellett dolgoznunk. Valószínüleg mi nem találtuk el, hogy neki pontosan mi az igénye és mikor. De ez már mind a múlté. 

Azóta, a jelenben, Johnny rendszeresen itt van velem a rendelőben; hamar megszokta a helyzetet. Ráadásul – pedig ettől nagyon tartottam –  az is hamar kiderült, hogy a pácienseink erre pozitívan reagálnak. Sokszor előfordul, hogy ők is kutyával érkeznek a rendelőbe, és ez mások arcára is mindig mosolyt csal és jókedvre deríti őket, főleg a gyerekeket. :)

Most már ott tartunk, hogy szó szerint csalódottságot látok rajtuk – és nem csak a gyerekeknél -, ha valamilyen oknál fogva nincs ott velem Johnny.

 

Johnny nem egy képzett terápiás kutya, de pici kora óta gyerekekhez szokott. Nem nyalakszik, nem ugrál, nagyon nyugodtan viselkedik a rendelőben. Igaz, néha fel-felugat, ha olyanja van.

Gyakran meg is jegyzik, hogy ő biztos már idős kutya, pedig nem (2019 januárjában született), csak ilyen a természete.

Johnny támogató kutyaként van jelen a rendelőben. Ez nálunk azt jelenti, hogy – főként a gyerekeknél – vonzza a figyelmüket, és olyan esetekben, amikor ők kicsit kényelmetlenül érzik ott magukat, akkor Johnny a jelenlétével segít ezt oldani. 

Erre egy jó példa az, amikor egy 4 éves kislány először volt nálunk, aki a vizsgáló szobába se akart bejönni. Akkor Johnny odaállt mellé és – miután egy kapaszkodós hám mindig van rajta -, a kislány ezt meg tudta fogni, és így már egy játékos élmény lett számára a szobába való belépés a kutyával.

Segíts barátaidnak, ismerőseidnek, oszd meg velük! [addtoany]

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nézd meg közösségi oldalainkat is! →

Legfrissebb bejegyzéseink 

Az Osteoporosis és a Kiropraktika

Az Osteoporosis és a Kiropraktika

7 nőkre jellemző panasz – 7. Az Osteoporosis
Hogyan támogathatja a gerinc egészsége a csontritkulás elleni védekezést?
Az osteoporosis, vagyis a csontritkulás az egyik leggyakoribb, gerincet is érintő állapot, amely a csontok szerkezetének gyengüléséhez vezet.

Endometriózis – a láthatatlan ellenség, amely sok nő életét megkeseríti

Endometriózis – a láthatatlan ellenség, amely sok nő életét megkeseríti

7 nőkre jellemző panasz – 6. Endometriózis
Szeretném, ha megértenéd, hogy mi is ez az állapot, hogyan alakul ki, miként lehet felismerni – de legfőképp, hogy mit tehetsz ellene!
Az endometriózis egy nőgyógyászati elváltozás, amely során a méh belső nyálkahártyája – az endometrium – a méhen kívül is megjelenik.

Közzétéve itt: Google Google
Gabriella Tóth profile picture
Gabriella Tóth
2026-08-13
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
4 hónapos kislányommal kerültünk Zsolthoz. Nagyon tartottam tőle, hogy vajon milyen lesz a kezelés, de nagyon pozitívan csalódtam, annak ellenére, hogy a kislányom végig nagyon sírt (persze, idegen ember macerálja, de fájdalma nem volt). Gyors volt, elmagyarázott mindent, és az első kezelés után már volt változás (előtte folyton C alakba húzta magát, nem nagyon forgott semerre). 4 alkalom után teljesen felzárkózott a mozgásfejlődésben. Plusz pozitívum, hogy a rendelő nagyon jó helyen van, mindennel ellátott, pelenkázó, tiszta mosdók, víz automata, gyerekeknek színezők, és közvetlen mellette van mélygarázs és a Millenáris park, így aki messziről is érkezik, az is kényelmesen jó programokkal tudja összekötni a kezelési napokat, ha van lehetősége. A recepción is mindig nagyon kedvesek voltak, nagyobbik gyermekem többször kapott matricát is :) Várnunk szinte sosem kellett, egy alkalom kivételével. Jó szívvel ajánlom!
Közzétéve itt: Trustindex Trustindex
Varga Andrea profile picture
Varga Andrea
2026-07-24
Trustindex star 1Trustindex star 2Trustindex star 3Trustindex star 4Trustindex star 5
Profi és hatásos kezelés Nagyon elégedett vagyok a szolgáltatással, a szakértelem és a kedvesség minden várakozásomat felülmúlta. A kezelés hatásos, és a személyzet rendkívül figyelmes volt. Bár rövidnek tűnhet a kezelés, az eredménye hosszú távon is érezhető. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki profi és megbízható szolgáltatást keres.
Közzétéve itt: Google Google
Istvánné Urbán profile picture
Istvánné Urbán
2026-07-21
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Hálás vagyok a kezelésekért, azóta kevesebb a fájdalmam. Kellemes a környezet és kedves és készséges a személyzet.
Közzétéve itt: Google Google
Béla Marton profile picture
Béla Marton
2026-07-05
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Köszönet és hála . Alig tudtam menni 3 éve , most naponta tudok futni , megcsináltuk a El Camino francia szakaszát , hamarosan indulunk a portugál szakaszra . Mindenkinek ajánlom .
Közzétéve itt: Google Google
Diána Vencsellei profile picture
Diána Vencsellei
2026-06-25
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Logopédus ajánlotta 3 éves kisfiamnak a kiropraktikai vizsgálatot, mely során kiderült, hogy néhány csecsemőkori reflex maradt vissza, illetve több helyen feszesség volt észlelhető a testen, asszimetrikus volt a mozgása. Nagyjából a 3. kezelés után, egyik napról a másikra, szépen sorban jöttek a szavak. Azóta megállíthatatlanul be nem áll a szája. Köszönettel tartozunk Kálbori Zsoltnak!

KiroKlub

online torna

Gyere, tornázz velem!

Befektetés magadba, a jövődbe. Élj minőségi életet!