
Mi vagyunk a Kiropraktika Központ kutyusai, Johnny

Szerző: Kálbori Zsolt
Johnny
Johnny története a középső kislányom, Emma szülinapján kezdődött. Akkor családostól beültünk az autóba, hogy kiskutyát keressünk.
Az Illatos úti menhelyen várt minket egy cuki kis jelölt, de ő már pár éves volt akkor és mi kölyök kutyát akartunk. A következő menhelyen is csak idősebb volt, ráadásul nem is tűnt nagyon gyerekbarátnak. Így jutottunk el a Rex menhelyhez.
Ott örömmel fogadtak bennünket, és bemutattak egy 9 kölyökből álló almot, amelyből már néhányat lefoglaltak ugyan, de szerencsére nem mindet!
Így lett a miénk ő, akinek akkor még csak számjele volt: D alom 5-ös. Végül a Johnny név mellett döntöttünk, ami mindenkinek tetszett.
Az örökbefogadás gyorsan ment, másnap márt el is hozhattuk, mindenki nagy örömére.
Johnny-kánk hamar beilleszkedett a családba, hál’ Istennek nem rágcsált nagyon szét semmi fontosabbat a lakásban; de a szobatisztaságán sokáig kellett dolgoznunk. Valószínüleg mi nem találtuk el, hogy neki pontosan mi az igénye és mikor. 🙁
De ez már mind a múlté.
Azóta, a jelenben, Johnny rendszeresen itt van velem a rendelőben; hamar megszokta a helyzetet. Ráadásul – pedig ettől nagyon tartottam – az is hamar kiderült, hogy a pácienseink erre pozitívan reagálnak. Sokszor előfordul, hogy ők is kutyával érkeznek a rendelőbe, és ez mások arcára is mindig mosolyt csal és jókedvre deríti őket, főleg a gyerekeket.
Most már ott tartunk, hogy szó szerint csalódottságot látok rajtuk – és nem csak a gyerekeknél -, ha valamilyen oknál fogva nincs ott velem Johnny.
Johnny nem egy képzett terápiás kutya, de pici kora óta gyerekekhez szokott. Nem nyalakszik, nem ugrál, nagyon nyugodtan viselkedik a rendelőben. Igaz, néha fel-felugat, ha olyanja van.
Gyakran meg is jegyzik, hogy ő biztos már idős kutya, pedig nem (2019 januárjában született), csak ilyen a természete.
Johnny támogató kutyaként van jelen a rendelőben. Ez nálunk azt jelenti, hogy – főként a gyerekeknél – vonzza a figyelmüket, és olyan esetekben, amikor ők kicsit kényelmetlenül érzik ott magukat, akkor Johnny a jelenlétével segít ezt oldani.
Erre egy jó példa az, amikor egy 4 éves kislány először volt nálunk, aki a vizsgáló szobába se akart bejönni. Akkor Johnny odaállt mellé és – miután egy kapaszkodós hám mindig van rajta -, a kislány ezt meg tudta fogni, és így már egy játékos élmény lett számára a szobába való belépés a kutyával.
Nézd meg közösségi oldalainkat is! →
Legfrissebb bejegyzéseink
Állapotfelmérés
Mérd fel, hogy milyen állapotban vagy!
TÖLTSD KI A TESZTET!
A 12 kérdés mindegyike feleletválasztós.
Azonnali segítség derékfájásra
A gyakorlatok már az első hetekben hatásosnak bizonyulhatnak a fájdalom csökkentésében. A mennyiben az izmaid és izületeid merev, kötöttek, akkor eleinte előfordulhat, hogy nehéz lesz a gyakorlatokat elvégezni, de kitartással és idővel egyre könnyebbnek fogod érezni!
Kranioszakrális terápia
Testünk feszült állapota és érzelmi cselekvőképességünk szabadsága egyenes arányban áll egymással.
Amilyen mértékben fájdalmasnak, blokkoltnak, sérültnek, diszfunkcionálisnak éljük meg fizikális
állapotunkat
KiroKlub
online torna
Gyere, tornázz velem!
Befektetés magadba, a jövődbe. Élj minőségi életet!
0 hozzászólás