Az oldal tetejére
Vendégkönyv
© Kiropraktika - Minden jog fenntartva!
 
Kiropraktika Központ
1024 Budapest, Kis Rókus u. 17-19. Telefon: 06 1 336 07 20
Közel egy évvel ezelőtt - 78 évesen - otthonunkban baleset ért. Szobalétráról megszédülve leestem, megsérült a csigolyám, labilis lett a járásom, egyedül lépni, járni nem tudtam. Erős hátfájásom több hónap alatt sem gyógyult. A felkelés, a lefekvés segítséggel is elviselhetetlen fájdalommal járt. Reumatológiai felülvizsgálaton megállapították, hogy a gerincem súlyosan megsérült, gyógyulásomra javasolt terápiák több mint fél év után sem jártak eredménnyel (gyógyszer, gyógytorna). Régebben rendszeresen néztem a televízió egészségügyi műsorát, ahol Kálbori doktor is többször tartott előadást a gerincfájdalmakról, gerincbetegségekről, gyógyításáról. Győrben lakom, szerencsére gyorsan megszereztem a Kiropraktika Központ címét, pár nap múlva mehettem állapotfelmérésre és első kezelésre. Már az első kezeléssel látványosan javult a mozgásom, stabilabbá vált a járásom, gerincfájdalmam szinte megszűnt. Eddig hat kezelésen voltam, melyek hatására fizikai állapotom is annyira helyreállt, hogy ismét el tudom látni a családommal kapcsolatos teendőket. Mindenkinek bátran ajánlom ezt a fájdalom és gyógyszermentes, hatásos gyógyulást. Egészségi állapotomat szeretném megőrizni, ezért továbbra is szeretném a kezelést igénybe venni. Nagyon köszönöm a Doktor Úrnak, amit gyógyulásom érdekében tett. Köszönöm a munkatársak figyelmességét, segítőkészségét. Kormos Jenőné Győr A 8 éves kisfiammal KISS szindróma gyanújával az INPP torna konduktora javaslatára kerestük fel a Központot.  A heti 5 alkalommal végzett torna kapcsán jelentkeztek az első komoly tünetei, ami erős nyaktáji fájdalomban nyilvánult meg, valamint bizonyos gyakorlatok végzése közben szédülésre panaszkodott. Óvodás kora óta megállapított dysphoniája semmilyen kezelésre nem reagált (logopédia, hangterápia, homeopátiás szerek). Az elvégzett felmérő vizsgálat igazolta a nyaki csigolyák szubluxációját, mert semmilyen balesete, törése, komolyabb sérülése nem volt. A 10 alkalommal elvégzett kezelés után nyaki fájdalmai jelentősen javultak, hangjának rekedtsége elmúlt. Minden korosztálynak csak javasolni tudom! A központban tapasztalt kedvesség, családias hangulat nagyon kellemesen hat rám is. A kisfiam nagyon lelkesen és szívesen jön a kezelésekre. Elmondása szerint nagyon jól érzi magát utána, megkönnyebbül. Véleményem szerint különösen az iskoláskorú gyermekek szüleinek figyelmét kellene felhívni erre a nagy jelentőségű lehetőségre, ha gyermeküknél hasonló tüneteket észlelnek. Úgy gondolom, minden szülőnek a legfontosabb gyermeke egészsége és annak megőrzése élete végéig. Köszönjük, hogy ennek részesei lehetünk. Máté Éva Budapest Egy jó ismerősöm hozott el a rendelőbe 2012. június 12-én. Erős deréktáji fájdalmaim voltak már két napja. Éjszaka nem tudtam aludni, minden mozdulatra felébredtem. Idejövetelem után már másnap végigaludtam az éjszakát, és ez mindig jobb és jobb lett. Akinek csak tudom, elmondom milyen hatásos a kezelés. (Azóta újabb két ismerősöm jár a központba). Nagyon boldog vagyok, hogy ideirányítottak, és megnyugodtam, hogy ha bármilyen hasonló fájdalom jelentkezik, biztos helyre jöhetek, ahol meggyógyítanak. Várakozásnál - ami elég ritka - olvasgatom a kivetítőn látható információkat, sokat tanultam belőle. Ami még fontos: mikor kijövök, mindig nyugodtabb vagyok mint egyébként. Köszönök mindent! Földváry Márta Budapest 2010 nyár óta szenvedtem bal oldali fül-, nyak-, és arcfájdalomtól, amelyet  évek óta nyaki sérv okozta fájdalom is nehezített. 2011 februárjában neuralgia facili diagnózist állapítottak meg hosszas kivizsgálás után. Gyógyszeres kezelést javasoltak, amely csak átmeneti tünetmentességet hozott. 2011 augusztusában voltam először kiropraktikai állapotfelmérésen és kezelésen. 3 kezelés után megszűntek a panaszaim, és a gyógyszert sem szedem. Azóta csak akkor jön vissza a fájdalom, ha hosszú időt kihagyok, de pár kezelés után elmúlik. A kapott kérdőív elgondolkodtatott, hogy semmit nem sportolok. Azóta rendszeresen kerékpározom. Mindenkinek szeretettel ajánlom a kiropraktikai kezelést. Nem fájdalmas, javítja a közérzetet, nem kell fájdalomcsillapítóval mérgezni a szervezetet. Zay Nárcisz   Budapest 2012. január elején egy meggondolatlan emelés után éles fájdalmat éreztem a hátam alsó szakaszán, majd néhány nappal később a bal oldali csípőmtől térdig lezsibbadt a combom és annyira fájt, hogy nem tudtam ráállni. Unokatestvérem tanácsára kerestem fel a Kiropraktika Központot. Itt, kellemes környezetben, barátságos és segítőkész asszisztensekkel dolgozik a Doktor Úr. A várakozás perceiben, a folyamatosan működő televízión hasznos és érdekes tanácsok, információk olvashatók testünkkel és életmódunkkal kapcsolatban. Az állapotom felmérése után elkezdődött a Doktor Úr által javasolt terápia. A hatodik kezelés után jelentősen enyhültek a fájdalmaim, a tizenkettedik után pedig teljesen megszűntek. Tapasztalatom a következő: ha előfordul nyak, hát, vagy derékfájdalom, nem érdemes megvárni, míg nagy lesz a baj. Ezekre a problémákra a Kiropraktika megoldást jelenthet. Winkler Lajos Budapest Először a TV-ben láttam a doktor urat, majd a barátnőm után én is elkezdtem járni a kezelésekre. Ekkor már 10 éve fennálltak a gerinproblémáim, sokszor közlekedni sem tudtam a mérhetetlen fájdalmaim miatt. Mióta kezelésekre járok, minden napi teendőmet el tudom végezni, és kaptam tanácsokat, hogy hogyan kezeljem  a még meglévő fájdalmakat is. Mindenkinek csak ajánlani tudom a kezeléseket! Köszönöm, hogy újra tudok mosolyogni! Maricsné Széman Erzsébet Budapest Évek óta tartó derékfájdalmaim mellé, a lábam egész napos fájdalma társult, mely a járásomban is akadályozott. A gyulladáscsökkentő gyógyszerek és a fizikoterápiás kezelések hatására állapotom csak időszakosan, kis mértékben javult. Miután a lábam zsibbadni kezdett, szükségét éreztem a baráti körömben már ismert Kálbori Zsolt terápiáját kipróbálni. Az első kezelés után a lábzsibbadás megszűnt. A teljes láb- és derékfájdalomtól a kezelések végére megszabadultam. Volt olyan alkalom a kezelés után, hogy egy megfoghatatlan, lebegő, könnyű érzés hatott át. Mintha kicseréltek volna, ezért fontosnak tartom az állapotom (egészségem) karbantartását. Mindenkinek tudom ajánlani ezt a hatásos terápiát az egészsége megtartása érdekében.  A gyógyuláson túl, a rendelőben tapasztalt kulturált légkör, pontos időbeosztás betartása, továbbá a fontos és hasznos információk ismertetése a bizalmamat erősítette. Mezei Katalin Budapest A rendelőre az interneten keresztül találtunk rá, és azonnal megtetszettek az ott leírtak, ezért el is jöttünk egy felmérésre. A férjemnek jobb oldali csípő és derékfájdalmai voltak, egy kezdetleges gerincsérvvel megspékelve. Nekem pedig rendszeres hát- és derékfájdalmaim voltak a szülés és terhesség miatt kialakult rossz tartásból adódóan, amin a szoptatás alatt felvett testtartás is csak rontott. Mára mindketten kijelenthetjük, hogy a fájdalmaink teljesen minimálisra csökkentek, sőt egy-kettő meg is szűnt. A Doktor úr sok hasznos tanáccsal látott el minket minden alkalommal, amiket igyekeztünk betartani.  Mindenkinek, aki gondolkodik a kiropraktikai kezelésről, csak azt tudjuk mondani, hogy ne halogassa, így minél hamarabb élhet újra teljes és fájdalommentes életet! Knipl Zoltán, Kniplné Szorre Judit   Negyven éve küszködtem gerincfájdalmakkal. A létező összes ajánlott gyógymódot kipróbáltam az évek során, több - kevesebb sikerrel, de egy idő után mindig újból felerősödtek a fájdalmaim. Három évvel ezelőtt már olyan állapotban voltam, hogy egy kisebb út megtétele is nagy erőpróba elé állított, a házi munkát alig tudtam elvégezni, a délutánokat ágyban kellett töltenem és mindez gyógyszerek, fájdalomcsillapítók szedése mellett. Szenvedésemet látva, a barátnőm említett egy rokonát, akit a Budapest Kiropraktika Központban, Kálbori Zsolt doktor úr kezelt, rövid idő alatti, nagyon jó eredménnyel. Én addig erről a gyógymódról semmit sem tudtam,  ezért utána néztem az interneten. Megismertem a kiropraktika lényegét, eredményeit, a Doktor úr életútját, és arra a következtetésre jutottam, hogy ez csak jó lehet nekem. És nem tévedtem! A kezdetekkor heti három alkalommal, majd fokozatosan egyre ritkábban kellett járnom kezelésre. Egy idő után azt vettem észre, hogy egyre több dolgot tudok újból megcsinálni. Szinte minden nap újabb eredményeket hozott és gyógyszerszedés nélkül! Az én példám mutatja, hogy a kiropraktika tud segíteni, a sok évtizedes, idült gerincbetegségen is! Még ma is járok két - három hetente kezelésre, annak ellenére, hogy újból teljes életet tudok élni, a panaszaim egyre ritkulnak. Nem hagyom abba, mert azt gondolom,  hogy a gerincem megérdemel annyi figyelmet és törődést, mint bármely más szervem karbantartása. Nagyon hálás vagyok az elért eredményért, a gyógyulásomért, Kálbori Zsolt doktor úrnak, valamint azért is, mert mindig figyelt a panaszaimra, minden esetben az annak megfelelő kezelésben részesített és adott tanácsot. De köszönet jár, munkatársainak is, akik megteremtik azt a légkört, ami miatt szívesen járnak ide a betegek és ezzel még inkább elősegítik a gyógyulást. Én csak ajánlani tudom - és ajánlom is - a Budapest Kiropraktika Központ tevékenységét minden mozgásszervi problémával küzdő betegnek! Pereszteginé Nagy Zsuzsanna   Hatvanhat éves vagyok és 13 éves koromban volt egy szívizomgyulladásom, ami előre vetítette a későbbi reumatikus fájdalmak lehetőségét. Kb. 40 éves koromtól vannak különböző ú.n. reumatikus fájdalmaim. Nagyon sok gyógyszert szedtem ez alatt az idő alatt. Ezek a fájdalmak 3 évvel ezelőtt felerősödtek, és különböző testrészeken jelentkeztek. Az első a lábfejben és a nagylábujjban. Nagyon fájdalmas volt, de a köszvény tipikus jelei sohasem jelentek meg. Ennek ellenére köszvénnyel kezeltek, ill. köszvény elleni gyógyszereket szedtem. A karomban, a kézfejekben is erős fájdalmak jelentkeztek. Még a fogaim is egyre sűrűbben gyulladtak be. Egy évvel ezelőtt (2011. július) erős nyaki fájdalmat éreztem. Azt hittem, hogy elfeküdtem a nyakamat, és majd elmúlik a fájdalom. Nem múlt el sőt, rosszabb lett. 2011 októberében rehabilitációs kezelésen vettem részt egy gerincproblémákkal is foglalkozó kórházban. Infúzió, gyógytorna, masszázs és fizikoterápia kezeléseket kaptam. A kezelések után a nyaki fájdalmaim nem javultak. A rehabilitációs kezelések befejezése után a vállamban éreztem egy új nagyon kellemetlen szúró fájdalmat. Csak fájdalomcsillapítókkal tudtam elviselni az egyre jobban erősödő fájdalmakat. Több orvosi kezelést kipróbáltam, de a fájdalmaim nem csökkentek. Sehol nem vették észre pl. azt, hogy egy 15 évvel ezelőtti ütközéses balesetben a nyaki csigolyák megsérültek. Azt, hogy ez nyilvánvalóvá vált Kálbori doktor úrnak köszönhetem. Véletlenül kerültem Kálbori doktor úrhoz ez év áprilisában. Beszélgettem egy ismerősömmel, aki jóval fiatalabb, mint én (deréktáji fájdalmai vannak). Ő mesélt arról, hogy van egy kezelés, ami neki segített. Ezután a beszélgetés után az interneten megtaláltam a Kálbori Kiropraktika Központot. Jelentkeztem és eljöttem. Abban a reményben vágtam bele, hogy ha egy héten csak egyszer kell fájdalomcsillapítót bevennem, már akkor elégedett leszek. Az állapotfelmérés után elkezdődtek a kezelések. Őszintén bevallom, hogy voltak kételyeim az eredményt illetően. Nagyon meglepődtem, és nagyon örültem annak, hogy a negyedik kezelés után a vállamban és a nyakamban csökkentek a fájdalmak. Ezután, már nem vettem be fájdalomcsillapítókat, mert nem volt rá szükségem.  Természetesen még vannak fájdalmaim, de ezekkel már együtt lehet élni. Minden kezelés után észreveszek valami változást. Kevésbé fáj a lábam, megszűnt az égető fájdalom a fájós vállam lapockáján, a derékfájások sokkal ritkábban jelentkeznek. Túl vagyok a tizedik kezelésen. A hangulatom jobb lett, amit a környezetem is észrevett. A gondolkodásomban is változás történt, mivel megértettem, hogy lehetséges a kiropraktika módszereivel egy jobb minőségű élet. Érdemes a kivetítőn elolvasni az ismertető anyagot.  Azt ismertető anyagot olvasgatva  értettem meg, hogy a kiropraktika kezeléseivel "csodákat" lehet elérni. KÖSZÖNÖM, JÓL VAGYOK. Hubáné Lakatos Éva Budapest 2007 óta járok Kálbori doktor úrhoz. Barátnőm kolléganője járt ide súlyos hátpanaszokkal (amelyek a kezelések eredményeképpen ma már megszűntek), s ő ajánlotta ezt a Magyarországon akkor még újdonságnak számító kiropraktikai kezelési módszert. Rossz testtartásomból eredő, enyhén előredöntött felsőtestem erős derékfájást okozott, és a hosszabb ülésből való felállás is fájdalommal járt. A kezelések eredményeként látványos javulást tapasztaltam, tartásom nagyon sokat javult, a derékfájdalom pedig jelentősen csökkent. Eleinte heti 2-3 alkalommal jártam kezelésre, ma már csak 3 hetenként egyszer, ú.n. szinten tartó kezelésre van szükségem. Számomra a fentieken túlmenően az is óriási eredmény, hogy 68 éves korom ellenére továbbra is folytatni tudom hobbi szinten kedvenc sportomat: a teniszezést. A kezelések fájdalommentesek, szinte frissítő hatásúak, a Kiropraktika Központ pedig rendkívül kellemes légkörű. A kezelőteremben halk, megnyugtató zene szól, elősegítve a kezelésre váró páciens relaxációját. Vasady Éva Budapest Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez az én siker sztorim…. Évek óta komoly derék, hát és- nyakfájdalmakkal küzdöttem. Már reggel fájdalomcsillapítókkal indítottam, s ha már mozdulni sem tudtam jött az injekció. Egy összejövetelen panaszkodtam problémáimról és ott ajánlották Dr. Kálbori Zsolt kiropraktőrt. Nem hallottam még erről a gyógyászati módszerről, de mivel már tolatni sem tudtam az autóval annyira fájt minden mozdulatra a nyakam…úgy döntöttem megpróbálom. Előtte természetesen voltam ortopéd sebésznél, ahol rögtön műteni és csavarozni akarták a gerincemet. Borzasztóan korlátozott ez az egész a munkában is, 20 percnél tovább már ülni sem tudtam, annyira fájt a derekam, illetve a magánéletemre is kihatott ez a probléma. Több mint egy éve járok a kezelésekre, az elején hetente több alkalommal, de 3-4 hónapja már havi egy karbantartó kezelésre látogatom meg a doktor urat. A panaszaim megszűntek, nem fáj sem a nyakam, sem a derekam, sem a hátam. Egyszerűen szuper jó a helyzet.. : Tény, hogy nem olcsóak a kezelések; de egy műtét sem lett volna olcsóbb, nem beszélve a betegállományról, a fájdalmakról. Utólag bevallom őszintén, nem hittem ebben az egészben, de be kellett látnom, hogy ez tényleg egy hatásos gyógymód. Köszi, Doki: Pintérné Papp Éva A nevem Kléber Géza, a közeli hetekben leszek 75 éves. Az elmúlt év júliusának végén, mozgáskorlátozottság kíséretében, szűnni nem akaró derék- és lábfájdalmaim jelentkeztek. Az idő előrehalad tával gondjaim szinte az elviselhetetlenségig fokozódtak. Betegségemet az MR vizsgálat gerincsérvként és az azt kísérő gyulladásos folyamatként igazolta. Aktív sportoló (tollaslabda) unokám, Mihályi Levente gerincbántalmának korábbi eredményes kezelésére figyelemmel, ajánlata alapján jelentkeztem a Budapest Kiropraktika Központba. Itt megtanultam gerincbetegségem nevét: szubluxáció, és azt, hogy ez még idős korban is eredményesen kezelhető, illetve panaszmentessé tehető rendellenesség. Van egy - ma már kevésbé ismert - magyar mondás, amelynek a lényege a következő: Valamely történés kezdete csak az esemény (folyamat) végén tárulkozik fel, azaz ismerhető meg. E gondolat helyességét igazolja esetem is. Betegségem kezelése alkalmával arról is felvilágosítottak, hogy egészségi problémám nem az előzőekben említett tünetek alkalmával jött létre, mert a korábbi és újabb keletű panaszaim ugyanazon kórkép, különböző stádiumához tartozó tünetek voltak. A kezdet tehát több évtizeddel korábbra tehető. Valószínűsíthető, hogy munkahelyeim jellegéből fakadó, napi több órán keresztül tartó ülés, valamint a lassan-lassan elmaradó rendszeres mozgás (úszás, kocogás) hiánya, és természetesen az egyre erősödő öregedés együttesen járult a folyamat kedvezőtlen kiteljesedéséhez. Fiatalabb koromban nagyobb figyelmet kellett volna szentelnem többek között bizonyos testmozgásokat követő, esetenként, majd az egyre gyakrabban jelentkező derékfájdalmakra, a gépkocsivezetés közbeni fejfordítást, illetve a cipőfűző - lehajlással járó - megigazítását kísérő nehézségekre, valamint az előző jelzéseket okozó egészségügyi probléma elhárítására. Fájdalmaim - erős hatású csillapító szerek használata nélkül - már a kezelés kezdeti szakaszában elviselhetővé váltak. Később megszűntek. Mozgásomat kísérő gátlások fokozatosan oldódtak. Az előre billentett fej és előre görnyedő testtartás megszűnt. A kezelést megelőző "panaszmentes" időszakban tapasztalt botlás, és a ritkán előfordult elesés a múlté. Betegségem ideje alatt számomra lelki gondot okozott, hogy feleségemnek kellett minden olyan háztartással kapcsolatos munkát elvégeznie, melyet korábban - ha csökkenő intenzitással is - én láttam el. Jelenlegi állapotom több, olyan feladat végrehajtására is módot ad, amely nem jár jelentős erőkifejtéssel, megterheléssel. Így a mindennapok feladatait ésszerű határok figyelembe vétele mellett ismét ellátom. Tudatában vagyok annak, hogy a szubluxáció kezelésében elért eredmények huzamosan csak akkor tarthatók fenn, ha annak időszakos, inkább szükségszerinti karbantartásáról gondoskodunk. Tapasztalataim arra utalnak, hogy: - tünetmentes állapotban is célszerű az egészséget kiropraktikai szakrendelésen ellenőriztetni, - betegség diagnosztizálása esetén feltétlen bizalmat kell tanúsítani a szakorvos iránt, - hinni kell a gyógyítás és akaratunk együttes erejében, - a helyreállított egészségi állapot karbantartására megkülönböztetett figyelmet kell fordítani. Megragadva az alkalmat ezúton kívánok köszönetet mondani Dr. Kálbori Zsolt doktor úr áldozatos, hatékony gyógyító munkájáért, tanúsított türelméért, a Kiropraktikai Központ munkatársainak szíves és tapintatos közreműködéséért, figyelméért. Kléber Géza Budapest A rendelőbe háziorvosi javaslatra kerültem. Előbb férjem, majd én részesültem kezelésben, először 2006-ban. Panaszaim gyermekkori Heine- Medin betegségem miatt voltak nyaki és derékfájdalmakkal. Korom előrehaladtával erős térd- és combfájdalmak is jelentkeztek. Ez indokolta a kiropraktika 2012-ben történő újbóli alkalmazását. Ez év májusában történt kezelés hatására combfájdalmam (égő-zsibbadó érzéssel) előbb csökkent, majd elmúlt. Deréktáji kezelés hatására állóképességem erősödött, térd(bicsaklás)-, rogyadozás megszűnt. A mankóval járást felváltotta a bottal járás, a korábbi erőnlét visszatérésével. A kezelés hatékonyságát elősegítette a kezelésbe vetett hit és türelem, valamint az empatikus szakértelem. Tanácsolom és ajánlom a kiropraktika megismerését és igénybevételét az arra rászorulóknak, mert a kúra nyomán nem csak csökkennek, hanem türelmes kezelés számmal meg is szűnnek. dr. Bock Vera Budapest Barátaimtól hallottam  a kiropraktikáról, de kiropraktőrt ők sem tudtak ajánlani. Interneten találtam rá a rendelőre, és bevált. Nyaki panaszokkal, fejfájással érkeztem, és már az első kezelés után sokkal jobban éreztem magam. Azóta pedig megszűnt a fejfájásom, a nyaki fájdalmaim is. Amióta ide járok, többet figyelek a testtartásomra, a korábbi megszokott rossz fejtartásomról pedig lassan leszokom. Már egyenesen tartom a fejem. Tanácsot adni? Csak annyit, hogy ki kell próbálni, és meggyőződni a pozitív hatásokról. Geibingerné Balassa Anita Budapest Egy évvel ezelőtt az arcomon, majd az egész bal oldalamra kiterjedő zsibbadás kezdődött.  Ez nem az a bizsergető zsibbadás volt, hanem nem nagyon éreztem azon az oldalon, a nyelvemmel nem éreztem ízeket. A kórházi kivizsgáláson nem találták az okát. Értágító infúziót kaptam. Mivel a lapockámnál szorító görcsöt éreztem, gyógymasszőrhöz kezdtem járni. A panaszaim enyhültek, de nem múltak el teljesen. Idén tavasszal fametszés közben újra felerősödött, de most a jobb oldalamon. Természetgyógyász ismerősöm ajánlotta a kiropraktikát. A kezeléseket követően rövid időn belül elmúltak a nyakamon lévő csomók. Az első alkalommal jóleső, pezsdítő érzést éreztem a fejemben, mint mikor tüsszentünk. A kolléganőimnek feltűnt, hogy energikusabb vagyok, jobb a közérzetem. A jobb oldalon teljesen elmúlt a zsibbadás. A bal oldalon deréktól lefelé kicsit erősebben érzem. Ez érdekes módon a torkomban érzett szorítással egyidejűleg jelentkezett, ugyanúgy, mint tavaly. Viszont a derekamat jobban ki tudom egyenesíteni, mint eddig. Az pedig, hogy a gyermekkorom óta fennálló reumatikus betegségre is pozitívan hathat a kezelés, nem várt reménnyel tölt el. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a hosszú évek alatt kialakult betegségek gyógyulásához sok idő kell. De érzem, tudom, hogy a legjobb úton haladok. Még a látásom is érezhetően javult. Benke Ibolya Budapest  Sajnos évtizedek óta szenvedtem gerinc bántalmakkal és az ezzel járó fájdalmakkal. Minden mozdulatom és lépésem fájdalmat okozott. Rendszeresen éltem fájdalomcsillapító tablettákon. A mindennapi életben, munkában, sportban (kerékpár, gyaloglás) komoly gondokat okozott az erős fájdalom a derékban, forgókban, vállamban, karomban, térdben. Nehézkes lett a mozgásom, szinte menni is alig tudtam, csak vonszoltam magam. Ismerősöm ajánlásával felkerestem a Kálbori Kiropraktika Központot. Körülbelül a 8. kezelés után megszűntek a fájdalmaim, nem volt szükség gyógyszerre és a mozgásom a korom ellenére is sokkal könnyebb lett. Óriási öröm és megkönnyebbülés. Mindenkinek, akinek ez irányú gondjai vannak, szívből ajánlom ezt a módszert! Hatásos és csodálatos érzés ismét fittnek lenni! Zémanné Majzer Anna Budapest Az interneten keresztül kerültem kapcsolatba a Központtal. Több hónapja elhúzódó fájdalmam volt a derekamban, ami úgy felerősödött, hogy nagyon nehezemre esett jönni-menni, valamint a lépcsőn le-fel járni. Az első felmérő vizsgálatnál nagy meglepetésemre kiderült, hogy a tartásom nagyon eltér a helyestől. Bár lehet, hogy a nagy fájdalom is hozzájárult ehhez. A rendszeres kezelések következtében a testtartásom kezdett helyreállni, és ami a legjobb volt, tudtam gyorsabban közlekedni úgy a lépcsőn, mint az utcán.  A doktor úr javaslatára elkezdtem tornázni, ami még jobbá tette az állapotomat. Nagyon ajánlom ezt a kezelési formát mindenkinek, mert gyógyszer nélkül is meg lehet gyógyulni. A kezelések fájdalommentesek, ami lényeges! Egy gyógyult páciens :) Az interneten találtam rá a kiropraktikára és később a televízióban is láttam egy rövid kis bemutatót a Kiropraktika Központról. Évek óta tartó derékfájásom volt. Ebből adódóan a későbbiekben már a combomban előfordult zsibbadás is. Az állapotosságom idején karzsibbadás kezdődött, ami a szülést követően is megmaradt. Később ezt fülzúgás és szédüléses rohamok követték. Amióta rendszeresen járok kiropraktikai kezelésre, sokkal jobban tudok aludni, a derékfájásom és a combzsibbadásom szinte teljesen megszűnt. A karzsibbadás és a fülzúgás is sokat javult. Úgy gondolom, hogy mindenkinek ki kellene próbálni a kiropraktikát, hogy saját magán tapasztalja meg az előnyeit és akkor biztos hinni fog benne. Dobróka Zita Budapest Házi gyermekorvosunk tanácsára kerestük fel Dr. Kálbori Zsolt  rendelőjét. Egyéves kislányomnál azt tapasztaltuk, hogy a bal oldalát kevéssé terhelte pl.: akkor volt észrevehető, amikor a lépcsőn mászott felfelé, valamint a bal lábfeje terheléskor erősen befelé fordult. Mivel korábban nem hallottam a Kiropraktikáról, ezért felkerestem Dr. Kálbori Zsolt honlapját, hogy miről is van itt szó tulajdonképpen. Az első látogatásunkkor az állapotfelmérést követően már az első kezelésre is sor került. A kezelés teljesen fájdalommentes, így kislányom gyanakvó tekintetén kívül más jel nem utalt arra, hogy történik vele valami. Teljesen meglepődtem, hogy az első kezelést követően milyen látványos eredmény született. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy kezelés elegendő volt, de minden kezeléskor jobb lett a helyzet. Először hetente jártunk, utána kéthetente, mivel az izomzatnak még erősödni kell. Ezt a módszert bátran merem ajánlani minden kisgyermekes szülőnek, ha hasonló problémával áll szemben. Minden alkalommal előre bejelentett időpontra megyünk és eddig egyszer sem kellett várni, amiért külön köszönet, mert a várakozás egy izgő-mozgó felfedező egyéves gyerkőccel nem kis feladat. Köck Alexandra          Budakeszi Derék és csípő fájdalmaim több mint tíz éve kezdődtek. A különféle kezelések mellett azonban egy évvel ezelőtt isiász alakult ki a jobb lábamban, menni sem tudtam. Ennek kezeltetését is többféle módszerrel próbáltam (nyugati, keleti tudományok), de amellett hogy hat hét után ismét tudtam dolgozni, a tartósabb vagy nagyobb terhelésekre fájdalommal reagált. Tartottam a visszaeséstől és mikor hallottam egyik ismerősömtől hogy neki a kiropraktikai kezelés nagyon jó eredménnyel zárult, elhatároztam én is kipróbálom. Mára kiderült jó döntés volt. A felvételi vizsgálatok és a kezeléssor végén ismét elvégzett állapotfelmérés számszerű javulást mutatott, ami megerősítése annak a ténynek, amit érzek, hogy visszanyertem a régi terhelhetőségemet anélkül, hogy derékfájdalmaim lennének. A praktikus életviteli és testtartási tanácsok mellett azt is megtanultam, hogy a tíz év, vagy hosszabb idő alatt kialakult gerinc problémákat odafigyeléssel, rendszeresen karban kell tarttatni, melyre a Kiropraktika Központ egy alkalmas hely. Gruber István  Törökszentmiklós
ÚJRA JÓT SÍELTEM Negyvenöt   évnyi   jórészt   ülőmunka   után   –   amelyből   az   utolsó   húsz   főleg   számítógép monitor   előtt   zajlott   –   igazán   nem   lepődtem   meg,   először   a   nyakam   kezdett   fájni,   úgy ötven   évesen.   Hatvanhoz   közeledve   azt   is   „természetesnek”   vettem,   hogy   időnként (főleg   a   felkelés   után)   fájt   a   derekam.   Tavaly   (2014)   novemberében   azonban   ez   a fájdalom   egyszerre   csak   nagyon   erős   lett,   és   a   cipőm   befűzése   után   egyszerűen   nem tudtam   kiegyenesedni.   Kapaszkodva,   lassanként,   majd   egy   perc   kellett   ahhoz,   hogy felálljak,   és   lépni   tudjak.   Aztán   észrevettem,   hogy   a   székből   sem   pattanok   fel,   hanem az   asztalra   támaszkodva   tápászkodom   fel   lassan.   A   lépés   is   egyre   nehezebb   lett.   Már naponta   4-5   valamilyen   fájdalomcsillapítóval   próbálkoztam,   de   nem   igen   segítettek, az emésztésem azonban rendesen kikészült. Ráadásul ez még csak gyarapította a leülés és felállás fájdalmait. Az   egykori   –   most   már   nyugdíjas   –   kollégáimmal   való   egyik   találkozásunk   alkalmával   is   kénytelen   voltam panaszkodni,   mert   látták,   hogy   hangulatom   nem   a   szokásos.   Miután   elpanaszoltam   érzéseimet,   egyikük   azonnal nejének   tapasztalataira   hivatkozott,   aki   hasonló   panaszokkal   kínlódott,   és   egy   párnapos   kezelés   után   rendbejött. Valahova a Mamut mellé jártak pár hétig – mondta –, és megígérte, hogy elküldi e-mailen a címet. Alig vártam… Mondta,   hogy   belekerül   majd   pár   tízezer   forintba,   de   akkor   már   ez   nem   számított,   csak   a   fájdalmaimtól   akartam megszabadulni, és szabadon mozogni újra. A   megkapott   információk   alapján   tájékozódtam   a   www.kiropraktika.hu   honlapról,   és   telefonon   bejelentkeztem. Már   telefonon   is   szimpatikus   volt,   ahogy   fogadtak,   és   bár   csak   egy   hétre   rá   kaptam   időpontot,   de   már   legalább volt   egy   remény,   hogy   hátha   akkor   elkezdődik   „valami”.   Az   első   személyes   találkozás   is   nagyon   pozitív   volt:   az időpontban   pontosan   elkezdődött   gyors   és   érdekes   állapotfelmérés,   a   szakmai   konzultáció,   majd   az   első   kezelés. Ez   utóbbi   mindössze   pár   percig   tartott:   itt-ott   egy-egy   nyomás,   a   nyakamon   kis   mozdulat,   de   semmi   fájdalom, semmi kellemetlenség. Majd egy újabb időpont megbeszélése még azon a héten. Az   újabb   kezelések   is   csak   percekig   tartottak,   de   körülbelül   a   harmadik-negyedik   alkalom   után   –   még   karácsony előtt   –   már   könnyebb   lett   a   mozgásom,   elmúltak   a   rettenetes   derékfájdalmak,   és   a   nyakam   mintha   nem   is lenne.   Már   kezdtem   reménykedni   abban,   hogy   a   betervezett   január   végi   síelésről   sem   kell   lemondanom.   Így   is lett! :) A   síeléssel   semmi   problémám   nem   volt,   mozgásom   könnyedebb   és   lazább, mint    akár    három-négy    évvel    ezelőtt,    fájdalmaim    elmúltak.    A    január    végi kontroll   felmérés   számszakilag   is   kimutatta   a   javulást,   igaz,   én   is   odafigyelek   a tartásomra,   a   járásomra.   És   mindezt   úgy,   hogy   nem   arról   volt   szó,   hogy   hány kilót kellene leadnom, és mivel nyúzzam még magam otthon… Most   még   néhány   alkalommal   eljövök   az   utókezelésekre,   és   a bizalmam   töretlen.   nem   is   fogom   kivárni,   hogy   majd   pár   év múlva   újra   jelentkezzenek   a   megszokott   rossz   tartás   miatt   fellépő   fájdalmak,   hanem   időnként újra bejelentkezem egy kis karbantartásra. A   kellemes   környezet,   az   időben   való   jó   tervezhetőség,   a   barátságos,   bizalmat   keltő   hozzáállás amúgy is vonzóvá teszi ezt a pár percet…. Köszönöm. Dr. Kandikó József
Vendégkönyv